SFportal Sci-Fi Fórum: SFportal Sci-Fi Fórum -> ez az, innen onnan, válogatás nélkül

Ugrás a tartalomhoz

Subscribe to Cetlik        RSS Feed
-----

ez az, innen onnan, válogatás nélkül

2 Comments
Nemrég, mikor mentem a vonathoz a Nyugatiban, időutaztam egy kicsit. Koraeste volt, a nap már lement. Felhős volt az ég és párás a levegő. A város fényei visszaverődve sárgás derengésbe borítottak mindent. A 9-es vágányhoz mentem, az az első az épületbe befutóak mellett. A tizesen egy nosztalgiavonat állt, működő mozdonnyal. A szénfüsttel kevert hideg gőz visszaszállt a felszínre, sokan eltakarták a szájukat és orrukat, hogy ne érezzék.
Én imádtam beszívni. Gyerekkoromra emlékeztetett, amikor még széntüzelésű kazánnal fűtöttünk.
Jó kedvem lett. Néhányan fotózták a mozdonyt, most valahogy hitelesebb volt, mint máskor. Már elmentem mellette, amikor úgy döntöttem, még egyszer megnézem.
Ha lett volna előttem valami, biztos nekimegyek. Ahogy visszafordultam, egy pillanatra kiestem a valóságból. A kép színvilága a megsárgult régi fényképekére emlékeztetett. Nem volt egyetlen erős fényforrás sem, ami feltűnt volna, nem volt modern épület(a Nyugati "másik" oldalán tényleg nincs), nem voltak villanyvezetékek, amik megzavarták volna az összképet - legalábbis akkor én nem láttam őket.
Viszont volt a gőzmozdony hangja, a füst szaga és a Nyugati régi épülete benne egy működő gőzmozdonnyal.

Elismerem, szép épület, de igazán sosem tudtam értékelni. Nem vagyok építész. Furcsának, nem odavalónak tűnt a villamosmegálló mögött, a felüljáró, a parkoló és a bevásárlóközpont mellett, a Skála sötét üvegfalával szemben.
Most viszont megláttam a valóját, a rendeltetését.
A Nyugati régi épülete azért épült, hogy gőzmozdonyok álljanak benne. Arra való. Minden egyéb felesleges, sőt, zavaró. Akárhogy újítják föl, akármit tesznek vele, csak töredéke lesz önmagának, amíg nem gőzmozdony áll benne.

***

Hétvégén kaptam vaníliás-citromos kínai fehér teát. Kiváló minőségű, nagyon ízletesnek ígérkezett. Lefőztem egy adagot. Pocsék lett. Nem kétlem, hogy valóban finom, de soha az életben nem fogok tudni egy feketénél világosabb teát rendesen megcsinálni.

***

Tegnap edzeni voltam, öt év óta először voltam konditeremben. Fáj mindenem. Elpuhultam. Két éve rövid idő alatt lefogytam 7 kilót egész testről, amit mostanra sikerült hasra visszahízni. Valahogy el kéne egyengetni.
Ráadásul egy kiadós megfázás határán állok, úgyhogy biztos vicces hetem lesz. Ráadásul Karácsony is közeledik, az ostoba vásárlók most akarják megvenni az ajándékot - túlórázzunk csak, mi az, hogy még nem kapták meg a megrendelésüket? Fogorvos is nyúzni fog, engem és a pénztárcámat egyszerre. Azaz inkább egymás után. Mi is lesz még? Ja, ajándékokat is vennem kéne. Meg lesz egy SFPortal tali is. Meg ma a közös képviselő is megkeresett, hogy mi lenne, ha év végéig befizetnénk a közel két éves közös költség tartozásunkat?
Szóval egyre jobban érzem magam. Végre valami(k) leköt(nek) és nincs időm hülyeségekre gondolni, ostobaságokat csinálni. Mint ez a bejegyzés. Érdekes, mintha unalomból írogatnék ide... Hát, most egy ideig nem fogok.

***

Az élet szép, a világ végtelen és minden relatív.
Mosolyogj.

2 Comments On This Entry

Oldal 1 / 1

Laikus 

12 December 2006 - 06:52 AM
"Érdekes, mintha unalomból írogatnék ide... Hát, most egy ideig nem fogok."

Kár.

0

fairylona 

12 December 2006 - 13:34 PM
Jaja, nekem is volt nemreg olyan, hogy bizonyos izmaim kikertek maguknak a dolgot, bar en tancikalni voltam. biggrin.gif:D
De mar tudom, mi az orvossag: tobbet kell es tobbszor.
(A kinai tearol nem tudok nyilatkozni, azt nem ismerem.)

Nekem viszont fogynom ennel joval kevesebbet sikerult, bar en szantszandekkal csinaltam. Persze neked mar tenyleg nem kellene.

En is megfaztam, es en is egesz jol lekotom magam, ... es en is mosolygok. biggrin.gif smile.gif
0
Oldal 1 / 1

Február 2012

V H K S C P S
   1234
5678 9 1011
12131415161718
19202122232425
26272829   

Recent Entries

Recent Comments